Rólunk
Egyesületünk, a Para-fitt SE 2002 óta működő közhasznú civil szervezet. Értelmileg sérült gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozunk.
Eleinte kifejezetten a sport volt az alaptevékenységünk – jelenleg hetente öt alkalommal tartunk sportfoglalkozásokat-, ami mára már kibővült egyéb szabadidős aktivitásokkal, életvezetési fejlesztésekkel, integrációt segítő jó gyakorlatokkal.
2012 novemberében indult Életrevalók programunk. 10-12 fő 14-26 év közötti értelmileg sérült fiatal, kis csoportokra bontva hétköznapi élethelyzeteket old meg, teljesen önállóan: közlekedés, vásárlás, szolgáltatások igénybevétele, stb. Az első hónapok szárnypróbálgatásairól dokumentumfilm készült, mely 2014-ben bekerült a BuDoKu – Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál legjobb 12 alkotása közé. A program azóta is tart a fiatalok által tesztelt helyek, szolgáltatások – ahol elfogadó, segítő környezettel találkoztak -, megtekinthetőek oldalunkon a „Tesztelt helyek” címszó alatt. Mi őket ajánljuk .
2019-ben egy olyan holland modellprogramba kapcsolódtunk be és indítottuk el Magyarországon, ami már 4 éve működik, Európa több országában alkalmazzák, és az értelmileg sérült fiatalok által is elsajátítható munkafolyamatok, készségek szükségesek hozzá.A „Precious Plastic” több száz ember globális közössége, akik a műanyagszennyezés megoldására törekszenek. A tudás, az eszközök és a technikák megosztása online, ingyenes.
A programot – mivel Magyarországon még nem működik – modellprogramként valósítjuk meg. Ami azt jelenti, hogy nyitott műhelyként működünk, megmutatjuk és akár be is tanítjuk a gépek használatát.
Iskolai osztályok, szociális foglalkoztatók, vagy más egyesületek részére környezeti neveléssel, az ökotudatos szemlélet kialakításhoz kapcsolódó környezeti órákat is tartunk. Ebben biológus egyetemi hallgató önkénteseink vesznek részt.